Martsa Piroska: Nyomozás egy hiányzó kézfej tárgyában

A 2013-ban restaurálásra került hozzánk Wagner Nándor szobrász alkotása, egy csodálatos, a klasszikus antik görög atlétákat idéző férfialak, alabástrom gipsz szobor. Átvételi állapotában az életnagyságú férfiakt felülete több helyen sérült volt, vasváza korrodálódott, bal kézfeje hiányzott. Bal karján a gipsz több helyen vasvázig kitörött. Lábai bokában felnyitottak, mert ezeken a helyeken az erősítésként és alapként szolgáló vaslemez acélrudakkal lett a lábvasakhoz hegesztve. Feladatom ezeknek a sérüléseknek az elfedése, a szobor esztétikai helyreállítása volt.

Néhány momentum a restaurálás menetéből:

A lábszár megmaradt darabjai és anatómiai tanulmányok alapján a láb kiegészítése viszonylag egyszerű feladatot jelentett, bár a ráfordított munkaórák száma természetesen nem volt elenyésző. A szabaddá vált vasszerkezet elemeit rozsdaeltávolítóval és rozsda gátlóval kezeltem. A láb darabjainak belső felületéről a korrodált vasrétegeket eltávolítottam, a vasoxiddal átitatódott részeket kifaragtam, mert az efféle maradványok további repedéseket eredményeztek volna a szobron.

A jobb lábszár elemei túl kicsik voltak ahhoz, hogy stabilan össze lehessen fogatni, ezért ezekről agyagnegatív formát vettem és modellgipsszel újraöntöttem. A bal lábszár elemeit összedrótoztam és csupán a hiányzó kisebb réseket tömítettem a modellgipsszel.

A felület sérüléseit a kipergés kivédése céljából kisebb furatokkal láttam el, melyek segítették az utólagos tömítés megmaradását a felületen. A szobor újranedvesítését ugyanis, mely a gipszpótlásoknál szükséges, csak kismértékben lehetett megoldani.

A hiányzó bal kézfej azonban kihívást jelentett: vajon hogyan állhatott, mit tarthatott a kezében a súlylökő figura?

A hiányzó kézfejről, s egyáltalán a szoborról, mely a művész korai alkotása, a róla kiadott kevés kiadványban nem találtam analógiákat. Az alkotó csupán korai időszakában készített a naturálishoz közelítő alkotásokat, később művei már az egyedi formaalkotás irányába mutatnak.

A szobor súlylökőt ábrázol, azonban úgy tűnt, vegyíti a pihenő/ felkészülő sportoló tartását a lökés pózával. A felfelé tartott bal kar ugyanis a súlylökés startpozíciója, azonban ilyenkor a sportoló a másik kezében levő golyót a vállgödrénél tartja. Ebben a helyzetben a lábak helyzete is más és valójában a lökés pillanatában a sportoló sokkal dinamikusabb pózt vesz fel.

Vajon az alkotás a görög Diszkoszvető szobor analógiájára olyan pózban mutatja a sportolót, amely a valóságban nem létezik? Mert míg a bal kar az erőkifejtés során felvett helyzetre utal, a másik kéz pihen, ugyanakkor maga a törzs és a lábak a felkészülés állapotát mutatják.

A szobor kétségkívül az anatómiai és szobrászi formaalkotás igen magas szintjét képviseli, ezért kicsi a valószínűsége, hogy mozdulatok és helyzetek egymásba olvasztása, mely ekképp igencsak dinamikátlan figurát eredményez, elfogadható lett volna a művész számára.

Ha mégis elfogadjuk a tételt, hogy a figura három különböző mozgási helyzet elegye, akkor a hiányzó kézfej esetében a sportolók által leggyakrabban mutatott tartásra kell hagyatkozni, melyeket a melléket fotókon vizsgálhatunk. Látható, hogy a laza csuklótól a nyújtott tenyéren át az ökölbe szorított kézfejig igen sokféle póz lehetséges.

Másik variáció lehet, hogy a figura nem súlylökőt, csupán kislabda-dobó embert ábrázol, akinek a magasba tartott kezében is labda lehetett, s azt készül –meglehetős ernyedtséggel –valamilyen íves pályán eldobni. Ez ugyan kissé enervált férfiút feltételez, amely ellentétes az amúgy igen kifejező akt egyéb tartásától.

Harmadik eshetőség, hogy a figura nem dob, csupán mutat, vagy int valamerre. A szobor az 1960-as években készült Magyarországom, mely időszak a szocialista realista és munkásmozgalmi időszak hazánkban. Ez idő tájt a lelkes internacionalista megfogalmazás volt az uralkodó, s nem kizárt, hogy csodás férfialakunk a Párt vezetősége felé intett volna ifjúi hittel.

Negyedik lehetőség, hogy a tartása zászlótartó, vagy fáklyavivő sportolók pózát idézi.

Mindegyik jellemzője, hogy a figura karja előre és felfelé nyújtott, a lángot vivők lépő tartásban vannak, és hogy a tekintetüket a fáklyára szegezik, hiszen –különösen az olimpiai láng esetében- vigyázniuk is kell, nehogy elaludjon, vagy éppen meggyújtson valamit.

A mi figuránk szintén a kinyújtott kar irányába néz, szintén lép, és karja merev tartása megfelel a fáklyatartó póznak.

Az 1968-as olimpiai játékokon (Mexikó), a verseny előtt egy hónappal világcsúcsot felállító Zsivótzky Gyula kalapácsvetésből aranyérmet szerzett 73, 36 m-es, Lovász Lázár pedig 69, 38 m-es dobásával a harmadik helyezett lett.

A hasonló karakter alapján nem kizárt, hogy az olimpiai győztes Zsivótzky volt a szobrász ihlető modellje.

Zsivótzky ugyan kalapácsvető, s nem súlylökő volt, és valószínűleg az olimpiai lángot sem ő vitte a játékokra, de egy szép fáklyavivő férfialak modelljeként éppenséggel adhatott a szobrász számára lelkesítő mintaképet. A kalapács pedig súlygolyóvá egyszerűsödött a sportoló szimbolikus figurája kezében. A férfitagot fedő levél is indokolt, hiszen, ha a szobor valós és még élő, sőt abban az időben kifejezetten népszerű személyre utalt, és vonásaiban felismerhető lehetett benne az illető, meglehetősen illetlen dolog lett volna teljes meztelenségében ábrázolni.

A négy lehetőség közül én ezt az utóbbit tartottam a legvalószínűbbnek, és a hiányzó kézfejet hasonló analógiák alapján fáklyával egészítettem volna ki. Azonban, mivel erre vonatkozóan semmilyen konkrét adat, bizonyíték nem került elő, és az itt levezetett bizonyítási eljárás végülis csupán egy vélekedés, a szobor végül csonkán maradt. Így is nagyszerű élmény volt a restaurálása!