A lávalámpa az egyik tökéletesen fölösleges terméke a kínai találékonyságnak, mégis, amikor nézem az emelkedő, süllyedő, kisebb-nagyobb olvadt műanyag gömböket, melyet egy egyszerű, 40-es izzó által termelt hő hoz mozgásba, érdekes párhuzamot találok a fényes felületű gömbök és a társadalom működése között.

  Olyan ez, mint a politika mozgása: pártok fel-le áramlása a számukra kijelölt szűk térben.

  A lávalámpa lényege, hogy az izzó melege a hőre lágyuló műanyag masszát felmelegíti, s abból gömbök szakadnak ki. Aszerint, hogy a masszában levő folyadék mely része kap elegendő energiát, s válik könnyűvé, elkezd emelkedni az üveghengerben.

  Eleinte egy hosszú nyúlvány képződik, melyből kis gömb szakad le (valójában fel), s ez a folyadék felszíne felé tör. A nyúlvány maradék része ezután visszazuhan az alsó, közös masszába, mint a szegény család, mely, miután nagy energiákkal bocsátotta útjára tehetséges gyermekét, visszatér megszokott közegébe.

  A gömböcske, felérvén a folyadék tetejére, ott időz egy kicsit, mocorog, veszíti az energiát, kihűl, elnehezedik, és lassan visszahull. Eközben a folyadék – lásd. társadalom – belső feszültségei, energiái hatására alulról újabb gömböcöket gerjeszt a hő, s azok is megkezdik energiában gazdag emelkedésüket, míg a fentről jövő, lehűlvén, süllyedni kezd.

  Egymás mellett némi torzulással ugyan, de békésen elsiklanak az üveghengerben. Az újonc a tetőre kerül, a fáradt, elnehezedett  massza új energiát gyűjt a lenti melegből.

  A gömböcök nem egyformák. A kisebbek fürgébbek, ám ha túl kicsik, már idő előtt elveszítik az energiájukat, sok esetben nem is érnek fel a tetőre. (Hiányzott az 5 %-os támogatottságuk.) Míg, ha túl nagy a masszagömb, csak lassan képes emelkedni, és mire nehézkesen felmászik -ha fel is ér a felszín közelébe – szinte azonnal vissza is zuhan.

  Érdekes azonban, hogy az első transzportból egy vékony réteg odafönt marad. Egy hideg kéreg, melyet a meleg folyadék megtart a felszínén, akkor is, ha hőmérséklete miatt már le kellene ereszkednie. Ez hűvös, vékony lencse mindig odafenn úszik. Ez a társaság soha nem esik le, s nehezen elegyedik az alulról jövőkkel. Ha a az újonnan érkező gömb elég forró, egy része összeolvadhat ugyan a felsőkkel, ám az a réteg ettől sem lesz tartósan vastagabb, s az alsó részei ereszkedni kényszerülnek. Ezt a felső réteget igen nagy erejű, mozgékony, intenzív újoncok tudják csak kibillenteni a pozíciójából, ekkor lecserélődik a fentiek összetétele, és az új gömbből válik ki az új, de ugyanolyan hűvös réteg.

  A fentről ereszkedő, és a lentről emelkedő gömbök útközben soha nem tudnak elegyedni egymással. Olyan megesik, hogy a zuhanókat az alsók egy rövid ideik megtartják, ezáltal azonban ők is energiát vesztenek. A lefelé közlekedőket visszaemelni nem tudják, de a találkozás után már ők is csak kínlódva emelkednek a felszínig. Arra biztosan nem marad erejük, hogy kibillentsék a hűvös felső réteget a pozíciójából. Talán visznek némi kellemes meleget a fentiek rideg világába, de változást nem okoznak a rendszerben.

  Ha kikapcsoljuk a lámpát, a folyadék, melyben az örökös helycsere az alsó melegítés hatására folyamatosan zajlott, lehűl. Az állandó emelkedés -süllyedés megszűnik, alul a massza passzív eleggyé olvad össze. A felső réteg, mely eddig a rendszer tetején, mint valami könnyű parafa úszott, csupán ekkor hajlandó alászállni. Ez a hideg lencse lassan, kegyesen, mint őszi falevél, hull alá, s formáját megtartva ül meg az alsó, együvé olvadt massza tetején.  Itt várja, hogy egy új, alulról jövő, energiában gazdag időszakban ismét az elsők között kerülhessen a rendszer tetejére.