A hajdani kőfaragókról

A Seenger kőfaragó családról

ARS ET LABOR, azaz: „Művészet és mesterség”. Ezt a feliratot választotta személyes hitvallásként Tavaszmező utcai lakóházának mennyezet-freskóján a kőfaragással foglalkozó Seenger Béla. (ejtsd: „zenger”)
A 19. század végétől a Józsefvárosnak ezt a részét iparosok lakták, s általában műhelyük is itt működött. A Kauserek, Seengerek, Kölberek együttműködésének köszönhetően a környék iparos élete virágzott, hiszen az építész összedolgozott a kivitelezővel, a kocsi-gyáros a művésszel, s az iparos családok házasságok révén is erősítették szövetségüket. Az említett mennyezet-freskót Lotz Károly tanítványa, az akkor 24 éves Kölber Dezső festette (a kocsi-gyáros família tagja, később a Kossuth mauzóleum üvegmozaikjának tervezője, ahol az épület és a kőmunkák kivitelezésben szintén közreműködtek a Seengerek).
Seenger Béla, akinek monogramját– S és B –, a József utcai kapu kerek üvegablakain láthatjuk, egy Morvaországból származó ügyvéd elsőszülött fia, a jó hírű Kauser János kőfaragónál (181 7–1 871) tanulta a szakmát. Mestere halála után, 1872-ben átvette a 30-40 alkalmazottat foglalkoztató üzemet, és jelentős vállalattá fejlesztette.

Kő- és márványbányák tulajdonosává és bérlőjévé vált Sóskúton, Siklóson, valamint a dalmáciai Brazza szigetén. 1874-ben feleségül vette a néhai mestere Sarolta (Carolina) (1853–1 931) nevű leányát és házasságukból nyolc gyermek született. Seenger Béla a kőfaragótelepet először a Nagy Stáció (a mai Baross) utcában üzemeltette, majd 1876-ban megvásárolta a Tavaszmező u. 6. szám (akkor 7. szám) alatti ingatlant, mely eredetileg keményítőgyár volt –tervezője Pollack Ágoston – és ide tette át működését. Az épületrész földszintje ma is sokat őriz az akkori kialakításból – lásd pl. az öntöttvas oszlopokat. 1877-ben már Seenger Béla alakíttatja át a ház homlokzatát, és a telek két oldalán is egyre nőtt a kisebb-nagyobb műhely- és raktárépületek száma. Két évvel később megvette a szomszédos, József utca 37. szám alatti telket is, ahol Kauser Gyula
tervei szerint szintén kőfaragó műhelyt építettek. Ebben működik ma a Martsa
Műterem. Ekkor a kis műhely még egy hosszú, L-alakú épülethez csatlakozott, melynek helyére 1899-ben építették fel a telek József utcai részén, Schomann Antal építőmester tervei alapján, a ma is álló, háromemeletes lakóházat, melynek homlokzata a velencei palotákat idézi. A József utcai és a Tavaszmező utcai telek átjáró-házként működött még a II. világháború után is, de a két telek mindig önálló volt és maradt. Seenger Béla szorgalmát és kitartó, becsületes munkáját az Országos Iparegyesület 1879-ben ezüst díszéremmel jutalmazta. A Tavaszmező utca 6. és a József u. 37. szám alatti ingatlanon lévő kőfaragó műhelyekben 1 900-ig több neves épület kőfaragó és márványmunkái készültek. Legnevezetesebb ezek közül az Operaház és a Parlament belső faragványainak, lépcsőinek, korlátjainak elkészítése.

Középületek, melyek kőfaragó munkáit a Seenger cég kivitelezte:

VII. István út 15. Egykori Izr. Süketnéma Intézet, 1876–1877.
VI. Andrássy út 22. Magyar Kir. Operaház (ma Magyar Állami Operaház), 1875–1884.
VIII. Múzeum krt. 6-8. az egykori Muegyetem épülete, 1880–1883.
V. Alkotmány utca 6. Orsz. Erdészeti Egyesület székháza, (ma irodaház) 1884–1886.
V. Kossuth Lajos tér 1 –3. Parlament, 1885–1902.
VII. Rákóczi út 48–50. Pesti Hazai Elso Takarékpénztár Egyesület erzsébetvárosi
fiókja (ma lakóház, üzletek), 1891–1894.
V. Zrínyi utca 5. Lipótvárosi Kaszinó (ma Duna-palota), 1894.
V. Kossuth Lajos tér 12. Egykori Kúria (ma Néprajzi Múzeum), 1895.
Lakóépületek, bérházak
V. Belgrád rakpart 19. bérház, 1876.
VI. Andrássy út 19. Brüll-ház, 1880–1881.
VI. Andrássy út 20. Gomperz-ház, 1880–1881.
V. Belgrád rakpart 3–4. bérház, 1882.
VI. Andrássy út 83– 85. MÁV nyugdíjintézeti bérháza, 1882–1884.
V. Kecskeméti utca 11. bérház, 1883.
VI. Andrássy út 3. Egykori Saxlehner-palota. 1884–1886.
VII. Rákóczi út 52. Dollinger-ház. 1887–1888.
V. Alkotmány utca 16. Magyar Újságíró Egylet bérháza, 1889–1890.
VI. Teréz körút 52. bérház, 1889–1890.
V. Kossuth Lajos u. 11. Becker-ház, 1890–1891.
V. Kossuth Lajos utca 18. (Semmelweis u. 2. ) Tud. Egy. Alap egykori bérháza, 1893.
VIII. Józsefkrt. 4. bérház, 1895–1897.

A cég további sorsáról

Seenger Béla 1 900. elején Hauszmann Sándor építő- és kőfaragómestertől megvásárolta a Kis Rókus utca 21 -23. szám alatti, a Margit körúti villamossínről
leágazó, saját iparvágánnyal bíró telepét, és ezzel székhelye átkerült Budára. A következő évek fejlesztései eredményeként, modern gépi berendezések alkalmazásával a telep a monarchia legjelentősebb hasonnemű ipartelepei közé emelkedett. Az alapító 1905-ben bekövetkezett halálát követően fiai, Seenger Béla kőfaragómester és Seenger Viktor építőmester – fele-fele részben a cég örökösei –, testvérükkel, Seenger Ervinnel vitték tovább a céget. Ferenc József 1908. VI. 21-én „Császári és királyi udvari kőfaragó mester” címet adományozott cégüknek. Voltak bányáik Sóskúton, Gyüdön, Pátyon, a Trieszt melletti Nabresina, a Nápolyhoz közeli Castelvenere és a horvát tengerparton, a Brac szigeti Pucisce községben is. Az ország legnagyobb és legmonumentálisabb középületeinek kőfaragómunkái a Seenger-cég alkotásai, valamint síremlékek, szobrok, gloriettek, márványkandallók, oltárok, fürdőszobák és ízléses dísztárgyak növelték a vállalat hírét, messze az ország határain túl is. Ifjabb Seenger Béla igen élénk ipari közéletet élt. Az Országos Iparegyesületnek igazgatósági és végrehajtó bizottsági tagja, az Iparművészeti Társaság alelnöke, a Budapesti Kő-és Márványipar Szövetség elnöke, a kőfaragómestereket vizsgáztató bizottság tagja és, mint a statisztikai értékmegállapító bizottság tagja, kereskedelmi tanácsos volt.

A vállalat kitűnőségét bizonyította, hogy mindazokról a kiállításokról, amelyeken gyönyörű készítményeivel részt vesz, a legkiválóbbnak járó díjakat nyerte el, így nyert kitüntetéseinek száma félszáz körül volt. Ezek között találjuk az Országos Iparegyesület nagy aranyérmét is, amely az iparosság Nobel-díja és amelyet minden évben csupán egyetlen vállalat nyerhet meg. Az ipari kitüntetések koronája az Arany Mesterkoszorú, amelyet az 1 928. évi országos Kézművesipari Tárlaton szerzett meg vállalatának.
A kezdődő gazdasági válság miatt mégis nagy összegű adósság halmozódott fel a gyárban. A csőd elkerülése érdekében 1924-ben a Seenger cég Márvány- és Kőipari Részvénytársasággá alakult. A gazdasági válság, majd a háborút megelőző évek nehézségei okolhatók azért, hogy az 1 940. április 18-án tartott rendes közgyűlés kimondta a felszámolást. Az Rt. 1943-ban szűnt meg, a gépeket maga az alapító vásárolta fel és a továbbiakban egyéni vállalkozóként működött tovább a Bartók Béla út 106-108. alatti telepén. ű
Seenger Béla kőfaragó mester 1949. december 28-án közlekedési balesetben hunyt el. Végrendeletében a családból származó azon fiú utódra hagyta kőfaragótelepét és bányáit, aki a céget hajlandó átvenni és fenntartani. Az 1950. április 3-án kelt jegyzőkönyv szerint azonban a végrendeletben szereplő összes ingatlan (kivéve a jugoszláviai bánya), minden felszerelés, berendezés és nyersanyag állami tulajdonba került, és ezzel megszűnt a Seenger kőfaragó vállalat.

Ránk maradt emlékek

A hajdani neves kőfaragó cég munkálkodásának nyomai ma is láthatók a területen. A kertben fellelhető különféle anyagú és formájú kődarabok, melyeken itt-ott félbehagyott faragványok és vésett betűk is felfedezhetőek, vagy a kerítés, melyen kivehetők a korábbi épületrészek falmaradványai, s a kerti út, melynek vonalát a hajdani, kövek mozgatására szolgáló sínpár nyomvonalán építettek ki a később itt lakók. A műhelyistálló ma festőműteremként funkcionál, a kortörténeti emlékként is érdeklődésre számot tartó kődarabokat házi lapidáriumunkban állítottuk ki.

Felhasznált irodalom:
Verrasztó Gábor: Széll Kálmán és a Moszkva tér.
Budai históriák. Napkút Kiadó. Budapest, 2011.,
Művészet és Mesterség p. 52–55.
Felhasznált fotók a Seenger-hagyatékból