Kedves restaurálási feladatom volt 2014-ben a Pedagógiai Múzeum tulajdonát képező fizikai kísérleti tárgy, az úgynevezett Biztos egyensúlyú baba. A kis barokk templomi puttóra emlékeztető fafigura a nagyszombati egyetem gyűjteményéből került Budapestre. Pucér kis testét faragott, aranyozott drapéria fedi, talpacskájának egyetlen pontján egyensúlyoz egy állványra kifeszített huzalon. Karjai széttárva, két kezének tartása arra utal, hogy valaha tarthatott valamit bennük, de hogy mit, az nem lehet tudni. Most két, utólag beléragasztott rézrudat markol. Popsija a sok egyensúlyvesztéstől – mert bizonnyal a diákok nem bántak vele mindig kíméletesen –, úgy hatott, mintha csúf bőrbetegség kezdte volna ki: a huzalra pottyanásoktól kerek kipergések keletkeztek rajta.

A feladatom itt is az esztétikai helyreállítás volt, s a múzeum raktárában való tárolást, illetve a védett bemutatást is meg kellett oldani.

Izgalmas, sokrétű feladat, igazán kedvemre való!

A tároló láda terveit hosszas töprengés után magam vázoltam fel. Úgy terveztem, az eszköz mindkét elemét, a babát és a huzalállványt együtt célszerű tárolni, hiszen így biztosan nem szakadnak el egymástól, akármi is történik a raktározáskor. A babát üvegezett tárlóban gondoltam nyugtatni, melyben akkor is látható, ha éppen nem kell egyensúlyoznia, de meg szeretnék mutatni a látogatóknak.

A ládát a Kisképző bútorműves szak tanára, Kutasi Miklós készítette el a terveim alapján. Kitűnő ötleteivel, mint pl egy csúsztatható fogó megszerkesztésével nagyban hozzájárult a láda használhatóságához. A Pedagógiai Múzeum vezetője, Munkácsy Gyula igazgató úr és munkatársa személyesen is szemrevételezték, s javaslatokat tettek a tároláskor felmerülő problémák kiküszöbölésére, mint pl. a láda külső fogóinak nagyságára, stb.

A láda készülésével párhuzamosan természetesen a baba is kézbe került. Jellegzetessége, hogy combjaiból két jelentős rézrúd nyúlt lefelé, melyek végén ólomnehezékek voltak hivatva a biztos egyensúlyt létrehozni. A combocskákba maródó csavarok igen kellemetlen hatást keltettek, anyai lelkem nem állhatta az efféle brutalitást a kisbaba figuráján! Úgy gondoltam, ezeket érdemes elfedni, s ebben a megrendelő is egyetértett.

A finom retusok, javítások közben a MKE újonnan fejlesztett mobil röntgen készülékét is kipróbáltuk, s ennek segítségével belelestünk a láthatatlan részekbe: felfedeztük, hogy az a fémhorony, mely a rúdon való egyensúlyozáshoz segítette a babát, egészen a lábszára közepéig felnyúlik a fafigurában.

Az üvegezett láda, melyben a baba elhelyezkedett, puha, de stabil bélést kapott, ízléses selyemszalagokkal rögzítve a figurát. Rozsnyai Kati barátnőm, aki varrónő, közreműködött a huzat varrásában, én pedig viszgálatokat végeztem arra vonatkozóan, hogy a felhasznált anyagok, a szövet nem termel-e savas párát, mely a zárt tárlóban esetleg károsíthatja a tárgyat. Ennek kivédésére egyébként apró, poliészter szövettel fedett szellőzőnyílásokat is fúrtunk a láda oldalába, mely a keletező savakat kiengedi, a rovarkártevőket azonban kívül tartja.

Amit azóta is kutatok, analógiákat keresve és nem kevés szlovákiai templomot bejárva –köztük a nagyszombatit is, ahonnan ez a figura származik –,  hogy vajon ez a jellegzetesen barokk templomi figura vajon mit tarhatott a kezeiben? A két rézrúd, melyeket egy korábbi restauráláskor beleerőltetett valaki, nem hiteles pótlás.

Jó volna tudni, vajon kifejezetten ehhez a fizikai bemutató eszközhöz faragták azok a szerzetesek, akik a templomot is ellátták a faragványokkal, szobrokkal, vagy egy fölösleges puttót alakítottak át erre a célra?

Ilyen kitárt karú puttót azonban sehol nem találtam. Általában, ha oltáron csücsülnek, csak az egyik irányba mutatnak a karjaikkal, de így, ilyen mereven széttárt karral egy templomban sem láttam angyalkát.  Méreteit tekintve is elég aprócska, egy tisztességes méretű oltáron nem is látszana.

Szóval, ezzel még adósa vagyok ennek a restaurálási történetnek… azóta is, ha barokk templomba tévedek, árgus szemmel vizslatom a puttókat, nem találok-e hasonlót a mi kis biztos egyensúlyú babánkhoz!