Élményeim A 99-es buszon

(2008. november 12.)

2008 novemberének egyik délutánján a 99-es buszon vezekeltem a Józsefvárosból Pesterzsébet irányába.

99-es busz

A kép illusztráció

A busz tömve volt, s a forgalomirányítóknak a csúcsidőben hazafelé igyekvő munkásrétegek szenvedései iránti közönye nosztalgikus érzéseket ébresztett bennem. Én ugyanis már a 70-es években, fiatal lányként megtanultam, hogyan kell egy ujjal lógni a szeren, hogyan tűrjem a tömeget, a várakozást, de bevallom, örültem volna, ha ezek az emlékek a feledés homályába vesztek volna.  Az 1990-es évek végén volt ugyan egy röpke időszak, amikor úgy éreztük, a városvezetés esetleg enyhíti a kínjainkat, de a közelmúltban ez a remény végképp elenyészett.

Nyomorgunk. Test testnek feszül, a választás lehetősége minimális, csupán abban dönthetünk, melyik élünkkel kihez préselődünk. Abban azonban érzékelhető a fejlődés, hogy amikor a táskám mélyén rezegni kezd a mobilom, legalább hárman kotorják elő a magukét, és teszik el csalódottan. Én nem is próbálkozom, mert nincs több kezem, az egyikkel ugyanis a kapaszkodót érintem, a másikkal a –vásárláskor szerzett pontokból gyűjtött − táskámat védem, bár, ahogy én sem, úgy egy zsebtolvaj se nagyon tudna belenyúlni ebben a présben.

Az előző busz kigyulladni készült, égett gumiszag töltötte be a teret. Azonban a sofőr megnyugtatóan bólogatott, amikor ezt jeleztük neki, mondván, hogy igen, tud róla. Csupán a gyanakvóbb természetűek hagyták el a járművet, többiek haza akartak jutni, mielőbb. Hiszen mindennapos tapasztalat intette őket arra, hogy még ma, a mobiltelefonok korában sem várható, hogy a BKV mentesítő járatot küldjön. Mindenesetre a következő − jókora idő eltelte után érkező − buszra az előzőt elhagyók még felpréselték magukat. Kisgyerekek hátitáskával, elgyötört anyukák, akik a buszban már amúgy is fortyogó feszültséget próbálták testükkel tompítani, véd-ernyőként felfogni, s egyúttal a nyavalygó kisgyereket is nyugalomra inteni.

Büszkén mondhatom, hogy bár már nem vagyok éppen egy huszonéves szépség, számomra egy középkorú férfiember lovagiasan helyet szorított. Oldalazva megkapaszkodhattam mellette, és éreztem, ahogy tekintetével felméri a lehetőségeimet. Kitüntető figyelme meghatott, elvégre is az én koromban levő hölgyek közt egyre gyakrabban járja a mondás: „Nem baj, ha kirabolnak, csak erőszakoljanak is meg!”

Az urat inspirálta a külsőm, s ez végülis büszkeséggel töltött el. Láthatólag ő is úgy érezte, hogy meg kell mutatnia, méltó a figyelmemre, ő a Lovag, s akár lehetnék én a Lovagina… Gondolom, feltételezte, hogy a szánalmasan nyafogó, a tülekedésben nyomorgó gyermekek kínlódása engem sem hagy hidegen, hát fennhangon kezdte szóvá tenni, hogy miért nem adják át az ülésen terpeszkedők a helyüket a kisgyerekeseknek. Megjegyzem, épp őtőle nemigen láthatták, hogy kisgyerekek is állnak ott, meg ebben a helyzetben jobb is, ha senki nem izeg-mozog.

Szavait nem pontosan, csak pontozva idézem, de aki szokott a budapesti utcákon autó nélkül is közlekedni, valószínűleg érezni fogja kifejezéseinek súlyát.

B….g a k…a anyádat, te k.….g g..i, mér nem adod át b….g a helyed, te szemét állat, b….g g…i kö…g, nézel ki az ablakon, mi, te g…i, szétrúgom a fejed, te g…i, itt vannak a kisgyerekek, te kö…g állat, b….g, te g..i!”

Az anyukák szóhoz se jutottak a meghatottságtól, hogy valaki ilyen szépen képviseli az érdeküket. A gyerekek fülét nem tudták befogni, a fickó száját még kevésbé. Aki viszont − elismerést remélve− elégedetten nézett rám! Mondhatom, csak a Nyóckerben edzett pókerarcom segített abban, hogy egyetlen rezdüléssel se nyilvánítsak véleményt. Ez azonban még inkább fokozta a lovag energiáit:

„Hol van má a jómodor, meg az etikett?−tette fel a szónoki kérdést. −Te büdös g…i, b….g, nem tanultál etikettet, mi, mer a 70-es években még szétrúgták volna a s….det, ha így viselkedtél volna, b….g, te k….g g..i! Hát magyar az ilyen? Ezért tart itt ez a k….a ország, mert ilyen büdös g…ik vannak, akinek nem számít az etikett!”

Hát, így jártunk. A helyet nem adták át, csak a Határ úti „Nagy Megkönnyebbülés Megálló” után, ahol a Lovag is leszállt. Szerintem jót akart… Nevelte a jövő magyar nemzedékét a szép magyar beszédre és az etikettre.